Zene
Utolsó hsz:
atcq
Idõpont: 11:43
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ezeknek se volt szerintem 15-nél több lövésük EV-ben, bár a Wild 9-ét túlszárnyalták. :)
Másodikak voltunk a meccs előtt PK-ban, 17 meccsen 10 PPG-t kaptunk, most egymás után öt lehetőségből négyet. És azt hiszem a legutóbbi három meccs mindegyikén kaptunk gólt PK-ban, előtte vmi 20-25 darabot védekeztünk ki zsinórban. Emiatt szemrehányást nem lehet tenni, ez csupán Galiardi hiánya, ennyi, az NHL egyk legjobb védekező csatára, más se bírná nélküle - thanks to büdös flémz. Ettől függetlenül kicsit fel kéne pörgetni a PK-egységet, meg azért volt három vicc kiállításunk is, meg legalább három nyilvánvalót nem fújtak be náluk.
Lehet azért kaptunk ki, mert nem vettem elég komolyan a meccset, pl július óta ez volt kb a második Denver-meccs, amire győzködnöm kellett magamat, hogy keljek fel, annyira nem érdekelt ez a retkes ojlerz. Vagy lehet az volt a baj, hogy este nem írtam be gyilkolászós Mötley Crüe-idézetet, bár a múltkor e nélkül is nyertünk, azelőtt meg kétszer kikaptunk nélküle. Na mindegy, ezután nem nélkülözöm, van még jó pár a tarsolyban, bár tegnap csak a Home Sweet Home-ot hallgattam. Aztán lehet, hogy a másik 10-15 pre game vagy during the game kabalámból csesztem el valamit, de tavaly úgyis kudarcot vallott már mindegyik, azóta nem hibáztattam magamat a vereségekért, de szerintem most én tehetek róla, vagy beteg vagyok?! :)
Az összefoglalóban leírtam nagyjából a véleményemet egyénileg. Wilson crazy man, "the best open-ice hitter in the team", hihetetlen szerencsemalac (8 meccs: 5x pozitív, 3x semleges +/-). Azt nem mondom, hogy adjunk neki több időt, mert könnyen olyan lenne, mint tavaly Shanky volt, de szerintem ha az a tróger Koci másfél perc jégidőért nevezve van, akkor már inkább játszunk majd hét védővel, ha lesz egyszer a büdös életben annyi active D, mert Cumi is határozottan jó tud lenni, ha 15 percnél nincs fent többet, meg szvsz Q is fáradni fog a sorozatos 25+ perces meccsektől. No meg, úgyis minden meccsen elveszítünk egyet, így meglenne akkor is a 6. :)
Beért minket a Sharks, sőt, elénk írják őket, én nem tenném, egymás elleni a legfontosabb, és annak a gólaránya nekünk jobb, meg az UEFA-együttható és az ABC-rend is a javunkra dönt. De így is két és fél hete annyi pontunk van, mint a nyugati elsőnek, és közben sokszor voltunk/vagyunk a liga élén is.
Még annyit, hogy jól le lett alázva szupersikágó szánalomcsapata az NFL-ben, cutlerke megkapta rendesen a Cards-tól, de hát úgyis jobban érzi magát ott, edd is meg amit főztél, kis buzi. Szerdán-csütörtökön a Nuggets-on és az Avs-en a sor, hogy beléjük rúgjunk még egyet-egyet, és akasszuk a hóhérokat Liles-ért.
Ma 02:30-tól pedig MNF, jön a bajnok Steelers Mile High-ra, óriási meccs lesz, kár hogy nem egy hete játszották, amikor kegyetlen hó volt Denverben, de biztos így izgalmas ütközet lesz: http://denversports.blog.hu/2009/11/08/rovid_broncos_hirek_11_08
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#29633) |
|
|
|
|
|
|
|
Először kaptunk idén 5 gólt,bár ennyi PP-ből könnyű,...pont ezektől, amikor az előző meccsen még helyzetük se volt.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#29632) |
|
|
|
|
|
|
|
Szépen megnyerették velük a meccset, kilóra vették meg a bírókat aljas módon, de hát van ilyen, néha kell adni egy meccset a suttyó kanadai favágóknak is, nehogy megsértődjön a világ. Dugják a seggükbe, hülye szarházik.
Hensick király volt, Stastny egy állat, Hannant kilőtték, de folytatta. Messze az volt az est fénypontja, amikor felcsendült a Live Wire. :) Többit majd az öf-ban.
|
| |
|
|
|
|
Nem értem, miért adunk majdnem minden meccsen 20 perc előnyt az ellenfeleknek. Meg fogja bosszulni magát.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Jézusom, mi volt a LEM-meccsen? Amikor elmentem aludni, még jégkorongoztak, és 2-0-ra vezettünk, aztán 6-8 lett a végeredmény.
Hejduk back injury miatt nem játszik.
|
| |
|
|
|
|
Hohó!
Szerintem velem is számolhattok
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#29628) |
|
|
|
|
|
|
|
Na hölgyek urak, Avalanche-meeting időpontja és helyszíne előzetesen kijelölve.
Date: 2009. november 13., péntek (17 óra)
Place: feltehetőleg Snaps galéria ismét, Király utca
Dress code: cool&sexy
Négyen (barna,Filip,avsfan és jómagam) már tuti leszünk, jelezze aki tud/szeretne jönni, legyünk minél többen.
|
| |
|
|
|
|
Már nem jönnek többet.
Majd ha újra mögöttük leszünk,akkor esetleg.
Nah,még az Oilers ellen is be kellene mákolni a győzelmet(), jó kis hetet zárnánk megint.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#29623) |
|
|
|
|
|
|
|
Soiuz nerushimyj respublik svobodnykh
Splotila naveki Velikaia Rus.
Da zdravstvuet sozdannyj volej narodov
Edinyj, moguchij Sovetskij Soiuz!
Slavsia, Otechestvo nashe svobodnoe,
Druzhby, narodov nadezhnyj oplot!
Znamia sovetskoe, znamia narodnoe
Pust ot pobedy, k pobede vedet!
Skvoz grozy siialo nam solntse svobody,
I Lenin velikij nam put ozaril.
Nas vyrastil Stalin - na vernost narodu
Na trud i na podvigi nas vdokhnovil.
Slavsia, Otechestvo chashe svobodnoe,
Schastia narodov nadezhnyj oplot!
Znamia sovetskoe, znamia narodnoe
Pust ot pobedy k pobede vedet!
My armiiu nashu rastili v srazheniakh,
Zakhvatchikov podlykh s dorogi smetem!
My v bitvakh reshaem sudbu pokolenij,
My k slave Otchiznu svoiu povedem!
Slavsia, Otechestvo nashe svobodnoe,
Slavy narodov nadezhnyj oplot!
Znamia sovetskoe, znamia narodnoe
Pust ot pobedy k pobede vedet!
|
| |
|
|
Válasz Fabio hozzászólására (#29625) |
|
|
|
|
|
|
|
egyik legjobb himnusz :-)
|
| |
|
|
Válasz Silent Bob hozzászólására (#29624) |
|
|
|
|
|
|
|
| Vigyázz, mert hamarosan vörösök lepik el a topicunkat |
|
Союз нерушимый республик свободных
Сплотила навеки Великая Русь
Да здравствует созданный волей народов
Единый, могучий Советский Союз!
Припев: Славься, Отечество наше свободное,
Счастья народов надежный оплот!
Знамя советское, знамя народное
Пусть от победы, к победе ведет!
Сквозь грозы сияло нам солнце свободы,
И Ленин великий нам путь озарил:
Нас вырастил Сталин – на верность народу,
на труд и на подвиги нас вдохновил!
Припев. Славься, Отечество наше свободное,
Счастья народов надежный оплот!
Знамя советское, знамя народное
Пусть от победы, к победе ведет!
Мы армию нашу растили в сраженьях,
Захватчиков подлых с дороги сметем!
Мы в битвах решаем судьбу поколений,
Мы к славе Отчизну свою поведем!
Припев. Славься, Отечество наше свободное,
Счастья народов надежный оплот!
Знамя советское, знамя народное
Пусть от победы, к победе ведет!
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#29623) |
|
|
|
|
|
|
|
Vigyázz, mert hamarosan vörösök lepik el a topicunkat
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#29622) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem bírom megállni: hogy sírnak a Wings-nél a kemény három darab sérülésükre. Nekünk ugye két éve a PO-seriesben ellenük volt 10 hiányzó emberünk, és további kettő, aki törött csontokkal vállalta a játékot; de akkor persze a szarjetiknél ez nem számított, mert ők voltak kibaszott jók, hogy le tudták alázni az AHL-szinten is rutintalan csapatunkat.
|
| |
|
|
|
|
Oltás
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#29620) |
|
|
|
|
|
|
|
Mr. Anderson
|
| |
|
|
|
|
Mekora már, hogy több, mint két hete vezetjük Nyugatot, és közben többször a liga élén is voltunk/vagyunk, mialatt folyamatosan átlag 5+ sérültünk van?! Persze, nyilván mák, ahogy mondják az irigykedő overratedek, bár én sokkal inkább a nagy szégyenliga alapos porbaalázásának hívnám.
Hofi mester ismét írt a juniorjátékosokkal kapcsolatos sztorikról, magáninfókról, szerintem nagyon érdekes, bizonyára a semleges olvasóknak ez jobban is tetszik, mint amikor csak az eredmények, statisztikák kerülnek terítékre. Szóval olvassátok, benne van, hogy Shatty mekkora fasza csávó, hogy Tessier itt edzett a szomszédban, és hogy Millan milyen hidegvérű kapus.
Illetve a blogra is került fel a minap egy-egy helyzetjelentő írás a Broncos-ról és a Nuggets-ről is, azokat is mindenképpen az érdeklődők figyelmébe ajánlanám (a Vadlovakról még ma én is tervezek egy írást).
Ma 21-től LEM-Grand Rapids, 2-től Avs-Oilers! Nem véletlen, valahogy előbbi sokkal jobban lázba hoz, nyilván mert az ellenfél jobb játékerőt képvisel, nem csak hogy a mi csapatunkhoz, hanem egymáshoz képest is, AB északabbi favágói nincsenek ugye AHL-szinten, ezt bizonyára ma sokadszor is bizonyítani fogják, szóval kurva izgalmas meccs lesz: vagy az ocsmány máker góljaikkal nyernek, vagy hazáig rugdosva verjük szét őket, de ez van, ez is beletartozik a 82-be, ezt is nézni kell, meg amúgyis a heti egy alvós éjszakámat már letudtam csütörtök-péntek között, bár azt hiszem inkább az Eagles-Cowboys SNF lesz az éjszaka csúcspontja. :)
|
| |
|
|
|
|
Liles DtD, a foslersz ellen biztos nem játszik. Wilson lesz a hatodik védő. Presszó marad lent még a LEM-ben hétfőig. Rusty és Fucker edzeget. Pamela védhet holnap.
McLeod, a tűzoltó:
http://avalanche.nhl.tv/team/console.jsp?catid=1027&id=50865
|
| |
|
|
Válasz Vazquez hozzászólására (#29617) |
|
|
|
|
|
|
|
Liles válla miatt az a legkevesebb, hogy az őszinte közönyömet tolmácsolom. Nagy a baj?
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#29610) |
|
|
|
|
|
|
|
Dehogynem, jókat szoktam röhögni rajta. :)
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#29614) |
|
|
|
|
|
|
|
O'Reilly elképesztő, nem csak a két gólja miatt, hanem mert egyszerűen nem volt rossz megoldása. Direkt figyeltem, ilyen 18 évest én még nem láttam akinek minden egyes apró mozzanata megfelelő, mindig jó döntéseket hoz, én nem emlékszem meccsek óta egyetlenegy rossz megoldásra sem tőle.
Ellentéte Cumiskey, akinél kezd az az érzésem lenni hogy inkább gyorskorcsolyázónak kellett volna mennie. Jöhetne már Preissing a helyére, bár most Liles dőlt ki megint úgy tűnik, de még Wilsont is sokkal szívesebben nézném - ő ugyan nem száguldja át a pályát, de legalább a passzai többsége emberhez megy és ütközik.
|
| |
|
|
|
|
Jó, lehet nem kéne ilyeneket beírnom, mert a jóérzésű embereknek megértem, hogy ez undorító. Azoktól bocs, de tudom, hogy megértitek, mert nem vagyok normális. :) De kb ez volt a lényege a meccsnek részemről, a GITR-be meg lusta vagyok írni, nincs ahhoz időm, pedig igazából oda kéne, de az hosszú lenne mindig. :)
|
| |
|
|
Válasz rcypher hozzászólására (#29611) |
|
|
|
|
|
|
|
Az elmúlt két szezonért és az idei elejéért végre jöhet a bosszú. Ha ma másik 29 nagy része csinálhatja, akkor mi miért nem? Ebben az évben csak ez fog éltetni, hogy az összes köcsög megkapja, ami neki jár. Végre a büdös kingz is versenyképes, nagyobb öröm lesz alattomosan kinyírni a kulcsembereiket, mindennél jobban várom már.
|
| |
|
|
Válasz Johnnyka hozzászólására (#29612) |
|
|
|
|
|
|
|
Neked szerintem pankrációt kellene nézned. Denverben az nincs? :-))
Vagy nézz meg valami orosz boncolást..az majd kielégít egy időre a szadizmusból..:-))
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#29606) |
|
|
|
|
|
|
|
Téged mindig élvezetes olvasni........
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#29606) |
|
|
|
|
|
|
|
Szándékosan utazott a buzikurva JML sérült vállára. Akkor az arcbarúgás csak a minimum volt, és jövő szerdán felhúzzuk egy botra tetszőleges irányból, és felvonulunk vele az egész kibaszott bohócvároson, és 24 órán belül az Avs és a Nuggets is lealázhatja a nagy csapataikat. Remélem előtte az áruló Cutler is be fog égni hétvégén - ha már a CSN-en úgy verték rájuk, hogy milyen jó sportváros, aha, mellettünk kb a fasorban sincsenek, mondjuk ez nem szégyen, mert senki nincs a fasorban sem idén hozzánk képest.
De az hagyján, már nekem is megsérült mindkét vállam vagy felkarom, este is fájt, gondoltam csak képzelem, úgyhogy ittam rá még többet, de most megint érzem. A kutyámmal elvégeztük a szokásos reggeli amerikaifoci edzést, és dobni se tudok, nem tudom ki lesz így a QB a MNF-on a Steelers ellen, Ortonnak a bokája sérült, nekem a vállam, szarban a haza. :) Lehet elvisz a háegyenegy, de leszarom, a végrendeletem már rég megvan, meg inkább most a liga tetéjéről dögöljek meg, mint tavaly az utolsó helyről. :)
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#29606) |
|
|
|
|
|
|
|
Behúztuk?
Bemákoltuk, vigyázz mit mondasz!
|
| |
|
|
Válasz kajszi2 hozzászólására (#29608) |
|
|
|
|
|
|
|
Lehetett látni, hogy nagyon álmos volt a csapat, én legalábbis az összefoglalóból ezt ítélem meg, meg a két hirtelen gólból, de azért csak behúztuk.
GO AVS!!!
|
| |
|
|
|
|
Beszarás a csapat! Azon gondolkozom, hogy Jones vajon egész életében ilyen gólokat fog lőni és minden egyes védőt megszivat, vagy lesznek azért "átlagos" találatai is? Mondjuk én meg tudnám szokni a szezononkénti 30 ilyet tőle, abból 10 SHG!
|
| |
|
|
|
|
Ja igen, a meccs is megvan, de hát az magától érthetődő, abban nincs semmi természet-ellenes, mindenkit szétszopatunk, újfent egyedül vezetjük a ligát. De baszd meg, egy tucatnyi blokk, ilyenre nem emlékszem, pedig Skrastins-hoz szocializálódtam.
Jó mocskosak voltunk, ennek nagyon örültem, az elején leölték Liles-t a köcsögök, nem tudom melyik paraszt volt, majd utánanézek, de szerintem Ladd, mert feltűnően utaztunk rá a későbbiekben. Quincey milyen szépen fejberúgta, örjöngtem a lassítás közben, Hejduknak is volt két dirty hitje, miután felbőszítették, de említhetném McLeod nyársolós megmozdulását is, amikor párost harcolt ki, az milyen szép volt, legalább négyszer akasztott egymás után. Foote jól megagyalt egy kis seggfejt a regular utolsó másodperceiben, az sem volt semmi. Remélem az ilyenekből tartogatunk még párat az ECHL-es foslersznek és a mocskos favágó flémsznek is, azokat kell különösen gyilkolni a következő meccseken, Regehr is kaphatna egy ilyen head kicket minimum, bár ahogy említettem, neki a pengével kéne szétkaszabolni a retkes pofáját. Hendricks visszatért, mekkora király volt egyből. Érzem a vérszagát, széttépjük az összes faszszopót.
Kellett is ez a siker, mert a Nuggets veretlensége megszakadt. Írtam a chaten is, hogy most csütörtök hajnalig bezárólag minden egyes éjszaka lesz Denver-meccs, szóval aranynapok ezek. Alig várom már. Így végül ez a mai éjjel is sikeres volt, bár a LEM is kikapott a mocskos Torontotól.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#29605) |
|
|
|
|
|
|
|
CLARK 12 BLOKK!!!
|
| |
|
|
|
|
Liles megsérült az 1. harmadban
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Erre a PP-re bemehetett volna egy hatodik hawksos is, hátha úgy hamarabb belőtték volna...
|
| |
|
|
|
|
A divatdrukkerek visszacsábításához kellett volna minimum Foppa. De itt van ez a fasza csapat,jó ,nézhető hokival, és leszarják. megvan mindenük,nem tudják értékelni a jót, Bezzeg,ha mi kimehetnénk egyetlen meccsre is...egy Hejduk vagy egy Foote már nem elég nekik,vagy egy Stastny, hiába nem tudnak ezek semmit a történelemről meg a szurkolásról.
|
| |
|
|
Válasz panki hozzászólására (#29599) |
|
|
|
|
|
|
|
| Detroitban nincs üres szék, miről beszélsz?:DDD |
|
Igazad van, könnyű megoldani. Mindig annyit raknak be ahányan kimennek a mecsre.
|
| |
|
|
Válasz Haszi hozzászólására (#29582) |
|
------------ WIN OR LOSE, WE LOVE OUR SENS! |
|
|
|
|
|
Azért Duchene neve lehetne így újonnan egy húzónév, még ha közel nincs akkora, mint volt a nagy Sakicé.
|
| |
|
|
Válasz panki hozzászólására (#29599) |
|
|
|
|
|
|
|
Azért amióta így megy a csapatnak visszaszokhattak volna igazán a meccsre járásra, de ezek a faszkalap amerikaiak szerintem csak a nagy nevekre lennének kíváncsiak.
Most, hogy igazi húzónevünk nincs is, már csak a hozzáértők mennek ki.
|
| |
|
|
|
|
1. Azért meglátszik milyen hatással volt szurkolókra a csapat leépítése a lockout óta, leszoktak az emberek a hokiról. Az 500+ sellout már a múlté.
2. Farkak azok ott Denverben, tisztelet a kivételnek. Én ott élnék és megtehetném állandó bérletes lennék bárhogy is megy a csapatnak, de asszem ezzel nem vagyok egyedül.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#29596) |
|
|
|
|
|
|
|
Andrews said as of Thursday afternoon, 4,000 tickets remained for the Chicago game. He brought up the "Guys Night Out" promotion for tonight, which costs $59 for two — two tickets, two beers and two T-shirts. He said 6,000 tickets remained for the game against Edmonton on Sunday, when four tickets and four family meals cost $99.
Szerintem egy pohár Jacket kéne adni minden jegy mellé, aki igényli, úgyis szponzorunk. Mondjuk akkor egyedül selloutot csinálnék mindennap, de egyedül lennék a nézőtéren a poharaimmal.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#29596) |
|
|
|
|
|
|
|
After the Avalanche franchise-low home attendance of 11,012 for the Phoenix game Wednesday, Colorado is averaging 14,759 through five home games. The average puts the Avalanche 25th in the NHL, ahead of only Florida, Tampa Bay, Nashville, the New York Islanders and Phoenix.
Hurrá, előzzük a relocate candidate csapatokat, még. :)
|
| |
|
|
|
|
Jaj ne legyél hurkalé, férfiember simán elvan 0-1-2-3 óra alvással is egyszer-egyszer, nézzed csak szépen :))
|
| |
|
|
Válasz CarioN hozzászólására (#29590) |
|
|
|
|